XX-F-2: Weinmann Éva naplója, 1941. okt. 10 - 1945. január 19. (rakt.: DO 9/5) 

Isten nevében kezdem el. 

Ígérem, hogy ebbe a kis könyvecskébe minden örömöm és bánatomat és titkomat leírom.

Kelt Budapesten, 1941. okt. 10-én

1941. okt. 10.

Ma nagyon rossz érzéssel mentem el az iskolába, mivel hittanba nem készítettem el a feladatot. Az iskolába elkértem a Kövessitől a feladatát, de nagyon sok volt és így nem tudtam lemásolni. Első óránk német lett volna, de óra elején bejött a Rózsi néni és mondta, hogy elmarad a német, és ő jön be helyette. Mikor bejött mondta, hogy vegyük elő a kézimunka füzetet. Már ki is mentem szólni, mikor megszólal a Rózsi néni, akinek nincs itt a kézimunka füzete, az azonnal hazamegy érte, persze nekem sem volt itt a füzetem. Lementünk a kapu elé a lányokkal, összeadtuk a pénzt és megvettünk egy új füzetet. Visszamentünk és a Rózsi néni észrevette, hogy nem mentünk haza és újból haza akart küldeni, de egy hazugsággal és sírással elintéztem a dolgot. A hittant pedig szünetben írtam le.  

1941. dec. 20.

Ma délelőtt el kellett mennem a Liliom utcába[1], amiről halvány sejtelmem sem volt, hogy hol van. Végre elintéztem a dolgot, amivel megbízott a vén hárpia Zsuzsi néni. Hazajövet nagyon fájt a lábam mivel ma reggel jött meg az mmem [2]. Mikor hazaértem rögtön lefeküdtem. Nemsokára jól lettem. Anyuka mondta, hogy jöjjek el vele, de nem mentem, mivel olyan érzésem volt, hogy ma találkozom avval, akivel már olyan régen szerettem volna találkozni – 5kor csengettek. A Pista azt mondta, menjek ki, ne engedjek be senkit (t.i. kanyarója van 2 napja). Én nem tudtam mozdulni, valami visszatartott és úgy elkezdett dobogni a szívem! Ekkor nyílt az ajtó és belépett egy alacsony fiú, erről mindjárt tudtam, hogy az Iván és mögötte megpillantottam a Miskát, de nem volt egy csöppet se szép, inkább csúnya. Rögtön kiábrándultam belőle. Hű, majd lesz holnap mit mesélni a Gyöngyinek! Most jelenleg a Laci és a Pista tetszenek. Remélem, hogy nemsokára találkozom a Pistával! Adja a jó Isten, hogy egészségesen lássam viszont.

Augusztus 29. Szombat[*]. 1942

Édes kis naplóm, milyen rég nem írtam a lapjaidra érzéseimet. Mióta utoljára írtam sok minden történt. Bárányhimlőm is volt, amit a Pistától kaptam el. Új szerelmem nem volt. Még mindig a Miska. De erről akarok írni. A Pistát ma kifaggattam és bevallotta, hogy tetszem a Miskának. Most olyan boldog vagyok, nem férek a bőrömbe. A Kaufmannal szakítottam. A Frak és a Gácsa barátnőim. 1 hét múlva kezdődik az iskola, aminek nem nagyon örülök. Rövidesen megint írok új fejleményeket. (Már többször találkoztam a Miskával, lehet, hogy holnap is.)  

Szeptember 5. Szombat

Bizony, nem sejtettem még egy héttel ezelőtt, hogy ma ilyen kellemetlen dolgokat kell majd e lapra írnom, de hát Isten akarata. Most volt a héten a háború kitörésének 3dik évfordulója[3]. Az emberek mondták, hogy hála Istennek eddig még nem értünk meg komoly légitámadást, de sajnos elkiabálták. Péntek éjjel ½ 12h arra riadok fel, hogy az ég fényes s mintha tűzijáték lenne fényrakéták voltak az égen s az egész várost bevilágította. Én elkezdtem kiabálni anyuéknak közben ki is szaladtak anyuék s ebben a percben megszólalt a sziréna. Én felugrottam az ágyból s úgy rohantam ki. A Pista ebben a pillanatban ébredt fel. Lerohantunk (már ahogy tudtunk a IV emeletről) az óvóhelyre. A Pista és én egy szál hálóingben voltunk. ½ 2ig voltunk lent. Ma reggel bemondta a rádió, hogy sok halott és sebesült van[4]. Már befejezem, mert az idő lejár s nekem segítenem kell. A viszontlátásra kis naplóm, nem tudom, mikor írok megint, mert 3 nap múlva kezdődik az iskola.  

1942. okt. 9.

Azóta mióta utoljára írtam elmúlt a 14 éves születésnapom is. Csak egy fehér angóra sálat kaptam, de kapok még egy halina csizmát is. Az első légitámadás óta már volt megint 2. Már hála Istenek 1 hónapja nem volt légitámadás. Még mindig a Miska tetszik. 1 héttel ezelőtt táncoltam a Lacival. Életemben most először táncoltam igazán. Legutoljára az ünnepeken találkoztam a Miskával. A Klári is látta, s megállapította róla, hogy csinos. Ez igaz is. Böjt[5] előtt találkoztunk, ő kezet fogott velem s kellemes böjtöt kívánt. Ez történt csak velem. Már egy hónapja járok iskolába. 1 hete átköltöztünk a Bethlen térre[6], hová 1 hét délelőtt, 1 hét délután járunk. Ez nagyon kellemes. Már be is fejezem, ha találkozom a Miskával, úgy azt beírom.  

1943. márc. 24.

Mióta utoljára írtam, azóta 5ször találkoztam a Miskával. Az első nap mikor találkoztam vele a lányok is látták, tudniillik az úgy volt, hogy a M. kabátot jött hozzánk venni, és én úgy beszéltem meg velük, hogy odajönnek az üzlethez. Éppen, mikor jöttek ott volt ő is. A lányok nagyon el voltak tőle ragadtatva. Elhiszem – olyan szép, hogy csuda. Akkor nagyon boldog voltam. Most azóta nem is találkoztam vele, de nem is baj, mert a téli kabátom már nem olyan szép. Inkább majd tavasszal találkozzak vele. Hála Isten eddig még nem volt légitámadás, igaz, hogy nemrégen le kellett menni egy 1/4 órára a pincébe, de ez nem tesz semmit. Sajnos mióta utoljára írtam, azóta sajnálatos esemény is történt a családban. Drága, jó Nagymama meghalt. MA lógtam az iskolából, mert tegnap nem volt kedvem tanulni. A múlt héten volt az egész osztály tehetségvizsgán. Az eredményt majd beírom ide. Ha lesz hozzá kedvem. Kaptam 1 ruhát, 1 szoknyát, 1 blúzt, 1 tavaszi kabátot, 1 pár gyönyörű magas sarkú cipőt. Még kapok egy kesztyűt. Már befejezem az írást, mert klassz tánczene van a rádióban, s azt akarom hallgatni. A viszontlátásra kedves kis naplóm! 

1943. VI. júni. 28.

Már borzasztó régen írtam ide, s az óta bizony nagyon sok minden történt. Először is az, hogy befejeztem a polgári iskolát. Az utolsó tanítási napon ballagás volt. Gyönyörű volt. Mindegyik lány kezében egy szál virág volt és végig a folyosón az utódaink álltak nekünk sorfalat, míg mi levonultunk az udvarra. Ballag már a vén diákot énekelve. Lent az udvaron két harmadikos mondott beszédet, utána a Diri. Utána felmentünk az osztályba és azt is többször körüljártuk. Nagyon meg voltunk hatódva. Én is majdnem sírtam. Nagy nehézséggel felvettek a kereskedelmibe.[7] 15-én levágattam a hajam. Nagyon jól áll, és egész csinos vagyok. Nemsokára elmegyek nyaralni, de még nem tudom, hogy hova. Félig Pista vagyok[8] egy Wolf János nevezetű fiúba, aki nagyon szép és az esetem. A Juliska néniéknél ismertem meg. A Gyuriról és az Andorról jött a Vöröskereszt[9] útján értesítés, hogy eltűntek. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy megismerek-e fiúkat és udvarolni fognak-e nekem. Remélem, kívánságom teljesülni fog. Befejezem soraim, mert már semmi érdekeset írni nem tudok. Mindenesetre a nyaralásra elviszem a naplót, és azt hiszem írni is fogok a lapjaira. Bárcsak írt… hogy sok fiúval járok. Úgy hogy a viszontlátásra, 2 hét múlva kicsi naplóm.

El is felejtettem megírni, hogy nagyon beteg voltam. 1 hétig még a kórházban is voltam kivizsgáláson, mivel nem tudták megállapítani, hogy mi a bajom. A kórházban megállapították, hogy mirigybetegségem van. A mirigy a tüdő mögötti gátló[10] üregben volt s ezt besugárzással gyógyították. 3 hónapig tartott ez a betegség. Külön szobában feküdtem Anyuval ő is bent volt. Nagyon kedvesek voltam hozzám bent, főleg a fiatal és csinos Licht dr. Több mint 1000 P-be került[11] Anyuéknak ez a betegség. De fő, hogy hála I-ten egészséges vagyok. Ha rosszindulatú lett volna, úgy meg kellett volna operálni, de hál Isten nem volt az.  

1944. január 25.

Már nagyon régen nem írtam kedves kis naplómba, azóta megismerkedtem az életnek a könnyű és a nehéz oldalával is. Nyáron, Érsekújváron[12] nyaraltam. Nagyon jól éreztem magam és sikerem is volt. Mindennap más fiú kísért haza, és remekül éreztem magam. 1 hónapig voltam itt. Itt ismerkedtem meg a Fenyő Évával, aki mikor hazajöttem, behozott a társaságába. Igazán nagyon helyes gyerekek ezek. A legjobban köztük mégis a Berger Lacit szerettem, habár a Hantos Pista foglalkozott velem. Sajnos a jó Isten úgy akarta, hogy szegény Laci ne éljen sokáig és egy szombat este együtt kimentünk a KIE-be[13]. Este ½ 10kor együtt jöttünk haza, ott volt a Berger néni, az Éva, az Eri és én. Féllábbal volt fönn a lépcsőn, mikor elindult a villamos. A kalapja le akart esni és mikor utána kapott, elvesztette egyensúlyát és a villamos kereke összeroncsolta a lábát. A villamos mégsem állt meg és így mi semmit sem tudtunk a dologról. De egy Feri nevezetű csepeli fiú átszaladt a kocsin, aki mindent látott és velünk volt, és mikor megkérdezte tőle a Berger néni, hogy hol a Laci, azt felelte, hogy mindjárt jön. A Laci azonban nem jött, és ők leszálltak. Én tovább mentem. Mire visszaértek akkor emelték be a mentőautóba szegény Lacikát. Bevitték a Rókusba[14]. Én csak másnap tudtam meg, mikor kimentem Csepelre[15]. Egész oda voltam. Térden alul 10 cm-el amputálták a lábát. Egész oda voltam. Ez a szép, életvidám gyerek ne tudjon soha járni, sportolni se táncolni. Gyakran jártam be hozzá a kórházba és ezek az órák felejthetetlenek lesznek számomra. És nem felejtem el azt a pénteki napot, mikor Fenyő Éva jött a hírrel, hogy meghalt. Szívembólia ölte meg egy gombostűfej nagyságú vér került a szívére és az végzett vele. Mikor megtudtam, azt hittem egy világ dőlt össze bennem. Ez a drága örökké nevető gyerek nincs többé. Nem tudtam elhinni. Csak akkor, mikor már letették a föld alá. Akkor tudtam sírni. Szívemben igazán meggyászoltam. Soha míg élek, őt elfelejteni nem fogom, mert benne vesztettem el legjobb barátomat és ez a pár lap is őrzi emlékét, amire én most pár sorban rájegyeztem az ő szerencsétlenségét. Búcsúzom Tőled így is drága Lacikám! És, aki Téged önzetlenül, mint a legjobb barátomat szerettelek! Isten veled! Nyugodj békében!

Július 23. 1944

Sajnos nagyon szomorú idő késztet arra, hogy ismét lapjaidra írjak, kicsi naplóm. A háború 5 esztendejébe ide is elérkezett Európa veszedelme, Hitler[16]. Megkezdődött itt is, mint minden más európai országba a zsidóüldözés. Már 5 hónapja tart. Egész Magyarországon csak mi vagyunk még itt. Hogy a többiek hol vannak, azt csak a jó Isten tudja. Elvitték az összes barátaimat. Egyiket közülük internálták[17], eddig is volt a Páva utcában[18] de most sajnos el is vitték. Kistarcsán[19] voltak, de állítólag onnan is elvitték őket. Istenem mentsd meg őket a legrosszabbtól, a haláltól! Úgy fáj a szívem értük. Mi nekünk most 2 szobás (ill. 1 szobás lakásunk van.) A Juliska nagynénimmel lakunk együtt. Övé a nagyobbik szoba. A mienk valamivel kisebb. Hála Isten aránylag jól vagyunk. 11-1 ig lehet bevásárolni, 11-5ig lehet az utcán lenni. Közelünkbe lakik a Gyöngyi és mindig hozzá szoktam átjárni. Pista Csepelen van. A múlt vasárnap haza is jött. Szegény kispesti fiúkat mind Szerbiába[20] vitték. Nem tudom, hogy viszontlátom-e valaha is őket. Frédi (jelenlegi ide-oda álom) nem tudom hol, és hogy van. A héten elkövettek a disznó H. ellen egy merényletet[21], de sajnos nem sikerült. Már azt is hallottam, hogy megdöglött, de nem hiszem. Remélem hamarosan vége lesz ennek a helyzetnek. Itt, ahol lakunk a Rákóczi út[22] 57 alatt van egy ronda nyilas[23]. Már tegnap el akarta vitetni az egész házat. Majd eljön az ideje, mikor majd holttá lesz verve. Bárcsak megérném. A budapesti zsidók között kitérési láz[24] tört ki. Sajnos mi is közöttük vagyunk. Én nem akarok, de Apuka akar, hát mit csináljak? Az vigasztal, hogy eltart a kitérés 3 hónapig is, addig meg sok minden történhet. Itt a házba nincs valami jó társaság, 2 db 17 éves ronda fiú van. 3 csinos gaj[25] fiú, de azok fütyülnek rám. 2 db 17 éves lány. 1 db 22 éves lány. 1 db 12 éves fiú és egy 9 éves lány. Ez a készlet. Szegény Robit behívta a Népmozgalmi[26] [olvashatatlan szó] és most a zsidókkal együtt őt is deportálták[27]. Szegényke csak 15 éves. Borzasztóan sajnálom. Már befejezem soraim. Remélem mire újra írhatok, csak csupa szépet és jót írok majd lapjaidra.  

1944. július 31. hétfő

Sajnos még mindig nem írhatok semmi jót. Pista tegnap itthon volt. Nagyon rosszul néz ki. Kerettel[28] jött. A Gyuri szombaton jött haza. Csillag és karszalag nélkül[29]. Borzasztó milyen bombázások vannak. Csepel a földdel egyenlő. Már sajnos nincsenek ott azok, akiket eddig féltettem. Tegnap voltam a dohány templomba[30]. Nem voltak valami sokan. Gyönyörű beszédet mondott a rabbi[31]. Többek között megemlékezett a deportálásokról és a munkaszolgálatosokról. A beszéd közepénél megszólalt a sziréna. Egy kis pánik volt. Mi és a legtöbben a helyünkön maradtunk. Borzasztó volt hallani a bombázást. Az istentisztelet mindezek ellenére tovább folyt. Sajnos a Bergerékkel együtt a kispestiekről[32] sincs semmi hír. Frédiről sem tudok semmit. Úgy fáj a szívem mindnyájukért. Adná az Isten, hogy viszontláthassam őket. Ma itt volt a pap. Ezen a héten megkezdődik a tanítás. Engem nem izgat már semmi. Csak az fáj, hogy itt kell ülni összetett kézzel, és nem lehet semmit sem csinálni. Tegnap jól kisírtam magam a templomba. A Tórán[33] nem volt semmi, ezért egész csupasz volt. Sokan kimentek Palesztinába[34]. Én is kimentem volna, de nem akarok Anyuék nélkül menni. 15, aki kiment az 1 transzport[35] Németországba maradt. Oda internálták őket. Sok ismerős is van közöttük. Isten majd csak megsegít bennünket. Csak bízni kell. Adná meg, hogy még egyszer viszontláthassam barátaimat, akik annyira szívemhez nőttek. Reménykedem, és talán teljesülni fog. Szegény Frajlit is elvitték.  

1944. augusztus 17.

Sajnos nem jót írok kedves kicsi naplóm, hanem sajnos megint csak bánat van. Itt a házban lakó kislánytól tudtam meg a rossz hírt, akinek kint lakik a nagybátyja Kispesten, hogy szegény Gergelyék öngyilkosok lettek. Szegény Jani is meghalt. Először 1 héttel ezelőtt csak azt tudtam, hogy az édesapja halt meg. Mostanáig reménykedtem, de sajnos ez bekövetkezett. Mielőtt deportálták őket, akkor vettek be mérget. Borzasztóan fáj a szívem értük, de főleg a fiúért.Olyan szép gyerek volt. Mindig ér valami fájdalom. Pista vasárnap itthon volt. A Laci is itt volt és este mind a ketten csillag nélkül mentek el. Nagyon jól éreztem magam. A Klári hozott föl gramofont rengeteg jó lemezzel és táncoltunk. Este nagyon rossz érzésem volt, és akkor tudtam meg, hogy szegény Janikám meghalt. Nem tudtam elaludni csak 12 felé. Addig folyton sírtam. Reggel 5kor beállított a Béla, hogy az összes zálogcédulákat elvesztette. Nagy volt az ijedtség, de hála Isten nem történt nagy baj. Attól féltünk nyomozni fognak és akkor kiderül, hogy zsidó vagyon és internálhatnak. Most se tudom elhinni, hogy a Jani meghalt. Reménykedek, hogy talán megszöktek vagy csak beteg, de nem halt meg. Remélem már csak jót írok lapjaidra kedves kicsi naplom. Te velem örömben, bánatban osztozol. Remélem következő alkalommal azt fogom írni, hogy levettük a csillagot. Ó bár adná meg a Jó Isten. Isten veled kicsi naplóm.  

1944. november 7.

Hónapok múltak el, mióta utoljára írtam lapjaidra. Azóta 1 napig béke is volt. De mindent elmesélek sorjába. Wenger Évát nem vitték el. A Spindler találkozott vele az én legnagyobb meglepetésemre. Másnap, ahogy megtudtam elmentem a Sebes Magdához, hogy ő talán tudja a címét, mert azt hittem, hogy meglógtak. De mint másnap megtudtam, kivételezettek lettek, mert a papájának megvolt a 2 nagyezüst és katona is[36]. Kispesten laknak. Mindjárt írtam is neki. 2 nap múlva eljött és tőle tudtam meg, hogy a Jani él. De őket is elvitték a többiekkel. Az Éváékat a pályaudvarról engedték el. Péter és Pál napján[37] vitték el őket. Azóta sem találkoztam W. Évával.

Október 15. emlékezetes dátum[38]. Délben éppen asztalhoz ültünk, a Gyöngyi is itt volt, mikor csengettek: Kimegy a Pista és a Gyöngyi. Kis idő múlva visszajöttek boldog arccal, hogy a Salgóné van itt mondani, hogy Horthy[39]beszélt[40], hogy letettük a fegyvert. El lehet képzelni a boldogságot. A szemben levő zsidó ház[41] is olyan volt, mint a felbolygatott méhkas, az egész ház kinézett az ablakon. A Rákóczi úton a rengeteg német úgy ment, mintha misem történt volna. És lerohantam a lányokhoz tőlük megtudtam, hogy Horthy többek között ezeket mondotta: A zsidókkal ezt a kegyetlen bánásmódot mind a németek csinálták, és ma már minden józan ember tudhatja, hogy a németek elvesztették a háborút. Én sírtam örömömben és mindjárt Frédire és a többi gyerekekre gondoltam, hogy most már őket is viszontlátom. A lányok mondták, hogy ezzel még nincs befejezve a háború, ne örüljek annyira, de beszélhettek velem! Nekik lett igazuk, mert csak azután jött az igazi megpróbáltatás. A házról levettük a csillagot és őrséget szerveztünk. Apuka, Pista, Pali 8-10 lett beosztva. Este 2 tüntető csoport ment el a ház előtt „Le a zsidókkal” stb. kiabáltak. Mi lányok, lent voltunk a kapu alatt 9-ig, de azután fel jöttünk. 12-kor jött haza Apuka és mi már nagyon izgultunk. Tőle tudtuk meg a szomorú hírt, hogy Szálasi[42] átvette a hatalmat. 10 órakor beszélt a rádióban. Fenyegetőzött. Zsidókat kiirtja. A házra a begyulladt házmester[43] feltette a csillagot. Borzasztó éjszaka volt. De én a kimerültségtől elaludtam.

Okt. 16.

Délelőtt lementünk a lányokhoz. ők is borzasztóan le voltak sújtva. Pista leült velük játszani kapitalyt[44], nekem nem volt türelmem és fölmentem. Bejött a Kitty sírva, hogy mit lehetne csinálni, meg kéne lógni. Mondom, hogy mi talán az üzletünkbe megyünk. Egyszer csak Pista jön lélekszakadva a hírrel, hogy a Tisza Kálmán téren[45] lelőttek német katonákat és a Kenyérmező utcai[46] zsidó házat már elvitték. Azonnal menekülni. Anyuka sírt, hogy ő nem jön, mert Apuka még 11kor elment és fél kettő volt és még nem volt itthon. Apu nélkül nem megy. Végre nagy nehezen vagy sírásra végül mégis jött. Juliska néniék a romokhoz mentek. Megálltunk a kapu alatt tanácskozni, hogy mit csináljunk. Egyszer csak beszalad a Vici[47] a kapun, becsukja, és azt kiabálja, a házat el nem hagyhatja senki. És szaladt a kulcsért. Több sem kellett nekünk, kiosontunk a kapun. Odaértünk az üzlethez szerencsésen. De a Pista még nem volt ott. Ő is jött később és a házmesternél várt meg minket, akinek a lüke elmondta, hogy az üzletben akarunk megbújni ezen a pár kritikus napon. Ott aludtunk, a hideg kőre kabátokat tettünk és azzal is takaróztunk. Én egész éjjel csak sírtam, mert nem tudtam, mi van Apukával.

Okt. 17.

Délelőtt lövöldözés volt a légiveszély fújása után. Katonák futottak az utcán a kezükbe a puska, a Mária Terézia téri[48] iskolából pedig a csendőrök szaladtak. Az embereket a kapuk elé terelték. (Azt el felejtettem megírni, hogy a házmester fel akart jelenteni, de a Pajorné beszélt vele, és mégsem tette meg.) Mi bent maradtunk az üzletben. Erre mi kijöttünk és bementünk a szomszéd háznak a kapuja alá. De oda is bejöttek és igazoltatták a Pistát és engem, Anyukát nem, mert ő hátra ment. Bevittek a Mária Terézia téri laktanyájukba[49], megmotoztak, de nem vettek el semmit. Odaállítottak egymásnak háttal a fal mellé. Ezután már egymás után hozták a zsidókat, velük együtt Anyukát is. 11-2-ig kellett állni a fal mellett feltett karokkal, mozdulatlanul, egyszer egy félórai szünettel. A karunkat egy pillanatra sem volt szabad kicsit lejjebb tenni, mert öklükkel belevágta a könyökünkbe. Azt mondták többek között, hogy csak akkor tesszük le a karunkat, ha már összeesünk. A puskát állandóan ránk szegezték, és folyton mondták: Úgyis megdögöltök rohadt zsidók, ma, vagy holnap mindegy. És: „Magyar katonákra dobáltok kézigránátot” stb. Bennem forrt az indulat, de muszáj volt magamat tartani. Egyszer csak egy irtó ütést kapok a lábamba. Megfordulok, a százados volt. Azt kérdezi, „Hol voltál csillag nélkül?” És rám fogta a puskát. Már azt hittem, mindjárt agyonlő, és nem is figyeltem a beszédemre, hanem búcsúztam mindenkitől. Aputól, Fréditől, gyerekektől és mindenkitől. A hangom pedig borzasztóan remegett. Végre tovább ment. Még ez után 2-szer azt hittem, hogy agyonlőnek, de hála Istennek nem bántottak, hanem útnak indítottak. Hova megyünk, nem tudtuk. A Tattersaalba[50] kerültünk. Ott találkoztam az összes barátaimmal. Borzasztó volt ott a helyzet. Mindenki éhezett és fázott. Nekünk nem volt semmink. Én körömcipőben és selyemharisnyában voltam, Anyu és a Pista is hasonlóképpen volt felöltözve. Este a szénakazalnál lefeküdtünk. A házbeliek és Juliska néni is ott volt. Egész éjjel nem aludtunk. Apukát sehol sem találtuk. El voltunk készülve a legrosszabbra, amikor éjjel 12h felé kiabálás stb. Kihirdették, hogy még ma éjjel mindenki haza mehet a lakására. El lehet képzelni az örömöt. A zsidók „Éljen Szálasi”-t kiabáltak. Őrült zsivaj volt. Nem messze ahol ültünk, feküdtek a halottak. Borzasztó volt. Mikor hazaérkeztünk, otthon találtuk már Apukát. A Kun utcában[51] fogták el őt is, és Óbudára vitték egy iskolába. Boldogan lefeküdtünk, végre együtt vagyunk megint. Nem sokáig tartott az örömünk sajnos. 2 nap múlva pénteken jöttek Apukáért és elvitték. Hétfőn pedig bevonultam én is. A házbeli lányokkal együtt vonultam be a KISOK pályára[52]. Rengeteg nő volt ott. Anyuka nem akart elengedni, hogy hadiüzemes[53] vagyok, és a házmesternél is azt diktálta be, hogy 1929. február 4-én születtem. Én azonban mindezek ellenére elmentem. Anyuka átszaladt az üzembe, hogy adjanak egy igazolványt, hogy az hadiüzem. Én azonban nem vártam meg az igazolványt, hanem mentem. Délben ott ültem és éppen ebédeltünk a lányokkal, és jött anyuka. Hozta az igazolványt. Kezében egy takaró, semmi egyéb. Azt mondta Anyu, hogy velem marad, mert ő nem tud egyedül otthon maradni. Én veszekedtem, de aztán belenyugodtam a változtathatatlanba, mivel reméltem, hogy hazaengednek, mert jött egy nyilas és kérte a hadiüzemi igazolásokat. Az enyémet jónak találta és külön sorba állított. Egyszer csak sorba állítottak. Hozzászámoltak egy másik csoporthoz, és útnak indítottak. Hiába mondtuk, hogy hadiüzemesek vagyunk, nem számított. Menni kellett. fél kettőtől este fél tízig állandóan mentünk, rövid pihenőkkel. Borzasztó volt. A lábam már majd leszakadt a nehéz hátizsáktól. Az eső egész idő alatt zuhogott. A cipőm tele volt vízzel. Én majd meghaltam a szomjúságtól. A nyilasok sem tudták megmondani, hova megyünk, csak mindig azt mondták, hogy mindjárt ott leszünk. Ezt háromkor mondták, és kilenckor még mindig mentünk. Végre megérkeztünk a jelzett házhoz. Félig kész ház a Ferihegyi reptéren[54]. Kőre feküdtünk éjjel összezsugorodva aludtunk. Reggel összeállították a századokat. A betegek és hadiüzemesek 116-an maradtak. Csütörtökön dolgoztam először. Árkot kellett ásni. A barátnőm és én helyettem katonák ásták meg az árkot. Volt ott egy csinos zászlós is. Elég sokat beszélgettem vele. Munka után kaptunk krumplilevest. 3 P-be került. Első meleg étel volt a gyomrunkba. Másnap, pénteken okt. 27-én a körlettől 6 kilométerre mentünk el dolgozni. Csúnya esős idő volt. Egész nap lógtam, alig dolgoztam valamit. Tankcsapdát ástunk. Szombaton (28) otthon maradtam. Szerencsém volt, mert aznap jöttek a nyilasok, és nagyon hajtották őket a munkára. Elfelejtettem megírni, hogy szerdán átvett bennünket a katonaság. Addig pocsék dolgunk volt, még vécére se tudtunk menni rendesen, ott álltak a disznók és nézték, hogyan csináljuk. A katonák közül az egyik egy 22 éves édes pofa, minden este bejött „mesélni”. Sokat nevettünk rajta. Hétfőn még kimentem dolgozni. Szép idő volt és egész idő alatt a réten hevertünk és napoztunk. Nem dogoztunk semmit. Többet nem mentem ki munkára, mert az orvos beosztott könnyű munkára. Otthon voltam és feküdtem. Egyszer átmentünk a repülőkhöz takarítani. Meleg vízben fürödtünk, és főzeléket kaptunk ketten. Egy szobában 39-en voltunk. Mind nagyon rendes lányok voltak. Esős napon és vasárnap nem mentek ki dolgozni. Az oroszok már egész közel voltak, és már előző nap (1-én) áttörték a vonalat[55]. Csütörtökön sem vonultak ki a lányok és délutánra kijött a parancs az indulásra. Már mindnyájan össze voltunk pakolva. Elhatároztuk, hogy nem megyünk Albertfalvára[56], és onnan esetleg Németországba. Sötétedéskor indultunk. A férfiak utasítására lassan mentünk. Olyan lassan, hogy minden 2. lépésnél megálltunk. Ezt azért csináltuk, hogy hátha utolérnek az oroszok. Ez azonban november 14-én sem következett be[57]. Kőbányán lettünk volna elszállásolva, mi 6-an lányok lemaradtunk a századtól. Az egyik lányt 2-en is támogattuk, mint szívbajost, aki rosszul lett. Azonban nem csak mi voltunk olyan lógósok, hanem nagyon sokan. Leültünk egy bokorba az országút mentén. Az egyik lány lefeküdt, mint ájult és a szívét simogattuk. Végül azon vettük észre magunkat, hogy a számuk 6-ról 36-ra szökött fel. Ez tarthatatlan állapot volt. Ők azután tovább indultak mi meg rá öt percre. Megyünk el egy gyár kapuja előtt, és észrevettek bennünket. Kérdezték, hogy kerülünk így ide. Elkezdtünk sírni, hogy betegek vagyunk, és nem találjuk a századunkat. Útba igazított, hogy a következő kapun menjünk be. Megköszöntük. Elértünk a kapuhoz, de ott nem volt senki, és továbbmentünk. Pár sarkot mentünk és ott láttunk egy csoportot, akik éppen felénk jöttek. A rendőr elfogta őket, és jóindulatúan figyelmeztette őket, hogy menjenek vissza a századhoz. 12 óra után volt, és ha a nyilas őrjárat elfogja őket, megölik őket. Így hát mindnyájan visszamentek. Megtaláltuk a többieket és ott aludtunk a betonon.

Reggel ½ 9kor kellett volna elhagyni a helyet. Nem akartunk, csak dél felé menni. Az orvos egy nagyon rendes ember elkezdte a vizitet. Az egész század a férfiakból a félszázad felsorakozott betegnek. Meg volt beszélve, hogy állandóan elájul valaki. Egymás után ájultak el a lányok. Végül az orvosnak kellett leinteni a lányokat, hogy hagyják abba, mert már nagyon feltűnő. 11h-kor indultunk tovább. A hátizsákot felraktuk egy kocsira mi gyalog mentünk tovább. Levettük a nadrágot, elkészülve a lógásra. Péntek volt és ezen a napon a kocsmák nyitva voltak. Pesten voltunk már és leültünk pihenni a keret elment inni. Egyszer csak jött egy kocsi. Fölkéredzkedtünk rá. Föl is vett. Odaértünk a század elejére, a csendőrőrmester[58] megállította a kocsit. Megkérdezte, hova megyünk. Nem kapott feleletet. Honnan jövünk? Erre elindította a kocsit. Végigjöttünk a városon. Természetesen a csillagot levettük. Tele volt a kocsi nőkkel, az út katonasággal, de senkinek eszébe nem jutott megkérdezni, hogy kik vagyunk. Szerencsésen hazaértünk. Nov. 3-án. A házbelieknek azt mondtuk, hogy mint hadiüzemeseket, hazaengedtek. A munkatábor ezzel véget ért. Nem volt rossz dolgunk. Ennivalót lehetett kapni, ha volt pénz. Egy kantin volt. Reggelre feketét[59], estére bablevest kaptunk.

November 4. Szombaton, ahogy kinyitottam a szemem, jött anyuka a hírrel, hogy be kell újból vonulni. Aki vasárnap varrónőnek jelentkezik, annak nem kell hétfőn bevonulni. A varrónők Bpesten dolgoznának. Anyuka vasárnap elment és megszerezte az utolsók között nekem is a jelentkezési lapot, habár hadiüzemesnek nem kellett volna ez. A hátizsákot megkapta a Bethlen téren. Akiknek hétfőn kellett bevonulni, 8 nap halasztást kaptak. Szerda reggel megjött a bevonulási rendelet nekem Budára. Anyuka sírt, könyörgött, ne menjek el. Először is beteg és lázas voltam. Én mégis összecsomagoltam. Végén győzött Anyuja akarata és hosszas lelkitusa után döntöttem és maradtam. Csütörtökön (8) eljött az orvos és adott egy igazolványt. Este eljött a Béla bácsi. Kértük, vigyen el hozzá. Már elvitt volna aznap, de zárva volt a kapu, és én nem tudtam volna mit mondani, hogy miért is megyek el. Úgy volt megbeszélve, hogy másnap 11 órára jön, mert 10-12-ig volt kimenés és akkor volt nyitva a kapu. Ahogy elment, jött a Lajcsi. Megszökött a munkatáborból. Hozta az új rendeletet, hogy nem szabad 3 napig kimenni az utcára. Gondoltuk, nem fog jönni a Béla bácsi, de én reménykedtem.

November 10. pénteken fél tízkor kimegyek a vécére. Már kész voltam és vártam a Bélát. Nagy kiabálást hallottam. A nyilasok voltak ott. 16-40, 16-50 nőket és férfiakat akartak elvinni. Berohantam. Lefeküdtem az ágyba. Elhatároztuk, hogy azt mondjuk, hogy beteg vagyok. Azonban megváltoztattuk szándékunkat, mert azt mondták, hogy aki beteg, azt két ember a hátán fogja levinni. Elhatároztuk, hogy azt mondjuk, hogy 15 éves vagyok[60]. Feljöttek és becsengettek. Anyuka kinyitotta az ajtót és megmondta, hogy 15 vagyok. Iratokat kért, elveszett, mondta anyu. Erre a házmester igazolta a nála lévő listáról, hogy tényleg annyi éves vagyok. Elment. Ez alatt én remegtem, és állandóan imádkoztam. Isten megsegített, mert ezeket mind Németországba vitték a barátnőmmel és a mi századunkkal együtt. A Béla b. nem jött. Elfelejtettem írni, hogy a Pista pénteken hazajött. Reggel 4kor, mikor elment, jött a razzia a házba. őt is igazoltatták. Volt szolgálati jegye, de nem volt rajta a karszalag és elvitték. Sajnos azt hiszem, Németországban van. Hétfőn (13) elmentünk romokat takarítani Zuglóba[61]. Este, amikor haza akartunk jönni, jöttek elénk a hírrel, hogy viszik a zsidókat Pesten. Borzasztóan meg voltunk ijedve. Felültünk a villamosra, a HÉV-re és kimentünk a Béláékhoz. Átmásztam a kerítésen és bementünk hozzájuk. Nagy volt a meglepetésük. 1 hétig ott voltunk. Ez alatt az idő alatt 2szer vitték el a zsidókat. 50-ig már a nőket. Vasárnap elhozták a Béláék nekünk a svájci menlevelet[62]. Aznap mindjárt hazamentünk csomagolni, mert el kellett hurcolkodni a házból. Reggel szerzett anyu kocsit. Odavittük a holmit, ahol a Juliska néni lakott. Már abban a házban nem volt hely, a lépcsőházban helyzeték el a holminkat. Én sorba álltam a lakáshivatalnál. Estére 100 csoportba állítottak és egy házba tettek. Elmentem anyukáért. A Pozsonyi úton találkoztam apuval volt. El lehet képzelni az örömömet, mikor 4 hét után megláttam aput. Tátra utcában[63] kaptam lakást. 36-an vagyunk, szoba, hall cselédszoba. Tető is lett, Hála Isten nekünk nem lett. Apuka jött kedden és a menlevélre ráíratta az ő nevét is. Este jött a házmester és mindenkinek megnézte a menlevelét. A miénket hamisnak találta. Nagyon meg voltunk ijedve, de végül kisült, hogy az egész csak azért volt, hogy pénzt gyűjthessen össze, mert nyilas karszalag volt rajta. Azt hittük, hogy ezután talán nyugalmunk lesz, és nem háborgatnak. Tévedtünk. Minden nap arra ébredtünk, hogy rendőrök mentek az utcán és megszállták a házakat, ahonnan kis idő múlva egy csomó ember jött ki, mindegyiknek batyu a hátán. Ez nap – nap után így ment. Mi szívdobogva álltunk az ablaknál és lestük, mikor kerül ránk a sor. Ennek is eljött az ideje. Egy nap bejöttek a rendőrök a mi házunkba is. 2 rendőr jött be a mi lakásunkba. Mondták, hogy senkit nem visznek el. Elő kellett venni a menlevelet. Mi nem mertük az eredetit megmutatni csak a fotokópiát. Külön állítottak és mikor összeírtak azok közé írtak, akiknek nincs menlevele. Mikor elmentek, én sírni kezdtem. Féltem, hogy el fognak vinni. De máig nem történt semmi. Pár nap múlva megint arra ébredtünk, hogy a szemben levő házban rendőrök vannak. Hozzánk is jöttek. Munkára vittek és estére haza lehetett jönni. Mind a hárman elmentünk. A Szent István parkba mentünk[64]. Onnan a nőket hazaküldték, a férfiakat Csepelre vitték munkára, autóval. 2-3 nap múlva megint megjelentek a rendőrök nyilas kísérettel. Én lefeküdtem az ágyra, fejemet bekötöttük egy törülközővel. Megbeszéltük, hogy azt mondjuk, hogy tüdőgyulladásom van. Egyedül a mi menlevelünket találták rossznak. Azt mondták, hogy öltözzünk. Anyuka rámborult és zokogott és mondta, hogy 40 fokos lázam van és halálos beteg. Én csak feküdtem, halálsápadt voltam, nehezen lélegeztem, szóval nagyon jól játszottam. Feljött még egy nyilas és a rendőr, akinek anyuka előzőleg 20 pengőt adott. Azt mondta, hogy ő nem tud engem a hátán levinni. Erre azt mondta a nyilas, hogy szól a felügyelőnek, hogy mi nem jövünk. Elmentek. Mikor be akartak jönni, hogy megnézzék, mindenki elment-e, a rendőr azt mondta, hogy minden rendben van. Többet már nem is jöttek be. Szerencse volt, hogy a férfiak nem voltak otthon. Annyira izgultam, hogy borzasztó. A nyilas be akart csempészni egy táskába egy revolvert. A rendőr észrevette és megakadályozta. Ha sikerült volna a nyilas terve, úgy az egész lakást elviszik. De hála Istennek senkit nem vittek el, és semmit. Megmaradtunk 34-en. A háznak a háromnegyed részét elvitték, és minden lakást kifosztottak. Délután nyugodtan ültünk a lakásban, egyszer csak nyílik az ajtó, és belép egy nyilas. Revolver a kezében. Fel a kezekkel – kiabálta, mindenki feltette a kezét, csak én nem, mert én feküdtem, mint egy halott. Aranyat kért. Kapott egy jegygyűrűt. Nagyon mérges volt, és az „Istenit” káromkodással elment. Az egyik asszonynak az ujján volt a gyűrű és nem vette észre. Más lakásban, mint utóbb megtudtuk, pénzt is kért. Egész biztos, hogy önkényesen csinálta az egészet. Másnap megint jöttek 15-50 a nőket, 60-ig a férfiakat vitték el munkára. Én a rekamién feküdtem és a szélén körben ültek. Bejöttek a nyilasok és a rendőrök. Engem szerencsére nem vettek észre, Anyuka 52-őt mondott. Így megúsztuk. A házból nagyon sokat elvittek.

December 21. péntek

Ma reggel jött egy asszony a hírrel, hogy a Lajcsit elfogták. Egy penzióban lakott keresztény iratai voltak, de elkapták. Pistáról sajnos semmit sem tudunk. Oroszok még mindig messze vannak[65]. Nem tudom, hogy megérem-e a végét, mint csinálnak velünk a nyilasok. Sajnos nagyon reménytelen a helyzetünk. Itt a lakásban borzalmas. Tető, bolha, poloska van. Nekem hála Istennek semmi sem volt. Állandó veszekedések vannak. Csak adná a jó Isten, hogy már vége lenne.

December 24. Vasárnap

Karácsony jön be ma este. Nagyon unatkozom. Éppen ezért leírom az elmúlt szép napokat. Frédivel eltöltött egyik szép napomat. Febr. 28-án rendeztünk egy pikniket a Fenyőéknél. F. Éva előre megmondta, hogy a Frédi is ott lesz. Nem nagyon izgatott, mert akkor még félig meddig a Miska érdekelt és szerettem volna, ha ő is eljön. Vasárnap Pista, Gyöngyi és én kimentünk. Nem voltam valami jókedvű, mert a Miska nem jön. Mikor odaértünk, majdnem mindenki ott volt. Frédi is. Mindenkivel kezet fogtam, Vele is. Leültünk, beszélgettünk, közben folyton Rá néztem, ő meg rám. Ez addig tartott, míg fel nem tették a gramofont. Talán a 2. vagy 3. lemeznél felkért. Többször is, míg be nem hívtak vacsorázni a másik szobába. Az ajtó mellé ültem egyedül egy székre. Mikor bejött, megkérdezte, hogy miért vonulok külön a többiektől. Én nem feleltem semmit. De célom most sem sikerült, mert nem ült le mellém. Mikor mindent megettünk, és sorkerült az ajándékosztásra, mellém ült. Beszélgettünk, de a Pista híven mellettünk ült. Kaptam egy sapkát ajándékba, de a Sárosi Bandi lerántotta a fejemről és elszakadt. Megint megszólalt a gramofon. Táncoltam vele. Utána hölgyválasz volt. Nem őt kértem fel. Meg volt sértődve és kérdőre vont, hogy miért nem őt kértem fel. Én nem is feleltem neki erre. Nemsokára megint behívtak a másik szobába és előadást tartottak a tehetségesebb fiúk. Most már mellém ült a Frédi. Nagyon jó kabaré volt. Utána megint tánc. Felkért és egész este együtt táncoltunk. Többek között azt mondta, hogy ő sem szívesen jött ide, mert azt hitte, hogy nem fogja jól érezni magát, de hogy ilyen jól mulatott, azt egyedül nekem köszönheti. Ő addig nem hitt abban, hogy első látásra már valaki megtetszhet, de most saját magán tapasztalta. És nagyon szimpatikus vagyok neki. Erre én azt feleltem, hogy kölcsönös. Nagyon boldog voltam. Először vallottak nekem szerelmet, ha ezt annak lehet nevezni. Nem akart elengedni és ¾ 11-ig egyfolytában együtt táncoltunk. Úgy beszéltük meg, hogy áprilisban együtt megyünk el az operaelőadásra, de sajnos nem sikerült. Sajnos azóta sem láttam. Elkísért a villamosig és ment haza. Következő vasárnap úgy volt, hogy együtt megyünk egy futballmeccsre. Ő ott volt, de engem nem engedtek el. Csak üdvözletét küldte nekem. Mikor bejöttek a németek, nálunk egy zsúr volt. Mindenki 2-3 kivételével eljött, de ő nem jött. A hangulat természetesen pocsék volt. Volt még a zsúrom előtt egy héttel a Wengeréknél egy zsúr. Frédi is meg volt híva, de nem tudott eljönni, mert bérlete volt az OMIKE[66] operaelőadására, és arra a vasárnapra esett épp előadás, így nem tudott eljönni. A Wenger Éva mikor meghívta, megkérdezte, ki lesz ott. Mikor az én nevemet mondta, akkor azt mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy nem lehet ott. Üdvözletét küldi nekem. Nagyon rosszkedvű lettem, és még az se vígasztalt, hogy egy új csinos fiú volt ott. Aznap új ruha volt rajtam és nagyon csinos voltam. Mindenki dicsért. Nem törődtem vele. Később beszélgetni kezdtünk és egész estig együtt voltunk. Zálogosdit játszottunk. Pusziba. Sok puszit adtam, és sok puszit kaptam tőle. Egyszer úgy volt, hogy ki kellett menni az előszobába és ő jött ki velem. Szájon akart csókolni, de szerencsére nem sikerült neki. Később bocsánatot kért. Egész hazáig kísért és belém karolt. Randevút kért és én adtam neki. Gondolkoztam, melyiket válasszam. A Frédit vagy őt. Frédit választottam. Vasárnap ő is eljött. Egyáltalán nem törődtem vele. Vártam a Frédit. Nem jött. A F. Éva később találkozott vele és megírta, hogy ne haragudjak, hogy nem jött el, de nem engedték el. Üdvözölt. A Wenger Éva mesélte, hogy mikor beszélt vele utoljára, kérdezte a címemet, de ő nem tudta megmondani.  

1945. január 1.

Megkezdődött az újév. A háború 7. esztendeje, szenvedéseink 10. hónapja. Az oroszok Budán[67] vannak és 25. vagyis karácsony első napja óta lövik a várost. Már nincs villany, víz és gáz. A pincéből hozzuk a vizet, és az udvaron főzünk. Az utcákon hullák fekszenek meztelenül, mert a ruhát leszedik róluk. Borzasztó bombázás van most is. Itt van a közelünkben az ágyú, és mindig azt akarják eltalálni. A mellettünk és a szemben lévő ház is kapott már gránát találatot. Pénz már semmit sem ér. Kenyeret már egy hete nem ettem. Borzasztóan el vagyok keseredve. Az oroszok nem jönnek. Annyira reménykedtem, hogy újévre itt lesznek. És sajnos semmi. Nem sok remény van, hogy megérjük a végét. Itt a Dunaparton nagyon veszélyes. Csak a jó Isten vigyáz itt ránk. Isten remélem meg is fog segíteni. És újból együtt leszünk egyedül a saját otthonunkban, a Pistával és mindnyájan együtt. Úgy legyen! 

1945. január 19.

Végre megírhatom az oly rég várt boldogságot. Itt vannak, megérkeztek végre az oroszok[68]. 16-án reggel egy borzalmasan eltöltött éjszaka után arra ébredtünk, hogy itt vannak. Hála Istennek minden harc nélkül jöttek be. A nagy örömünkre azonban egy nagy bánat is jött 13-án 3 nappal a fölszabadulás előtt meghalt a drága Juliska néni. Légnyomás ölte meg. Szegény Pali most nálunk van, Pest borzasztóan néz ki. 15-én reggel 4h arra riadtunk fel, hogy a mellettünk lévő fatelep ég. Borzasztóan meg voltunk ijedve, féltünk, hogy a mi házunk is tüzet fog. Felöltöztünk. A férfiak lementek a még épen maradt fákat megmenteni. Apuka is lement, de szerencsére visszajött. Egyszer csak irtózatos detonáció, és az utcáról jajgatás, kiabálás. 2 gránát esett a ház elé. Nem is lett volna olyan nagy a pánik, de még reggel németek jöttek, és golyószórót helyeztek el a házban. Mire leértünk a kapuba már ott feküdtek a halottak. 7 meghaltak, 1 sebesülés, aki másnap meghalt. Egy német katona is meghalt. Éjszaka lent aludtunk a pincében. Borzalmas volt. Veszekedés és minden. Még egyelőre itt vagyunk a Tátra utcában. Vasárnap megyünk haza. Az ebédlőbútort elvitték. Minden üzlet kifosztva. Én csak hálát adok, hogy megértem, a jó Istennek.  

1945. február 11. Vasárnap

Ágyban fekszem, és úgy írok. Náthás vagyok. Hála Istennek már itthon vagyunk, a szobát fűthetjük, és jó meleg van. A helyzet nem javult sajnos. Az oroszok itt laknak a házunkban, és minden éjjel itt akarnak aludni. Ma éjjel a másik szobában aludt 2. Az ebédlőbútorunkat elvitték. A kispesti fiúk hála Istennek megvannak. Csak Frédiről nem tudok semmit. Mi jóformán…

[a napló itt megszakad]

 

Utószó helyett:

 

Weinmann Éva fiatalon, súlyos betegség következtében 1946-ban meghalt. Nem maradt utána más, csak a napló, melyet 2000 októberében távoli hozzátartozói ajándékoztak a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárnak. A Lauder Iskola növendékei voltak az elsők, akik elolvasták, megértették, és most Önökkel is megosztják Weinmann Éva életének, s vele a magyar zsidó történelem e szomorú korszakának  emlékét. Köszönet érte.

Toronyi Zsuzsa

 

ז״ל

Emléke legyen áldott!

 



[*] A napló átírásánál minden olyan helyen megtartottuk az eredeti írásmódot, ahol az érzésünk szerint a napló írójáról, körülményeiről a szöveg értelmén túlmutató módon tájékoztat. A jelen esetben a szombat nagybetűvel való írása szándékos, hiszen a továbbiakban ez következetesen ismétlődik. A szöveg azon helyein, ahol nyilvánvaló elírásról, helyesírási hibáról van szó, a jobb olvashatóság érdekében a mai helyesírás szabályait alkalmaztuk. Tehettük ezt annál is inkább, mivel Anna egészében véve igen jó stílusban, tiszta helyesírással vezette naplóját.



[1] Liliom utca: Budapest, IX. ker. A Soroksári és az Üllői utat összekötő utca. Ma is így hívják.

 

[2] Menstruáció, női havi vérzés

[3] A háború kitörésének pontos dátuma: 1939. szeptember 1.

 

[4] Budapest a németek márciusi bevonulása után, 1944. április 3-án szenvedte el a szövetségesek első nagy légitámadását, amely 1073 halálos áldozatot követelt. Ezt újabb bombázások követték: április 12-én, 13-án és 16-án. Májusban két támadás érte a fővárost, de júniusban és júliusban is egyre gyakrabban szólaltak meg a légitámadást jelző szirénák. Szeptemberben 8 támadást intéztek Budapest ellen. A bombázások intenzitását mutatja, hogy december 2-tól kezdve a kisebb légiveszélyeket már nem jelezték, óvóhelyre csak a nagyriadók esetén kellett menni. Győr, Sopron, Szombathely és Szeged ugyancsak gyakori célponttá vált.

 

[5] A zsidó vallás több böjtnapot tart számon. A szövegben említett böjt a zsidó évkezdet ünnepéhez ( Ros Hasana, Rajs Hasónó) tartózó bűnbánó napokat lezáró Engesztelés napi (Jom Kippur, Jajm Kippur) böjt. Ez egy 25 órás időszak. Előtte mindenkinek ki kell békülnie haragosaival, önvizsgálatot kell tartania. A világ teremtője ezen a napon ítél, „ám megtérés, ima és jótett széttépi a végzetet” (Unszáne Tajkef ima). Az ünnep a lélek újjászületésének, megtisztulásának az ünnepe is egyben. Emellett az egész évkezdeti időszak megemlékezés a világ teremtéséről.  A hagyomány szerint Mózes, miután 40 napot töltött a Szináj hegyén, másodszorra is átvette a parancsolatokat tartalmazó kőtáblákat, Jom Kippur napján tért vissza a néphez. Az ünnep különlegessége, hogy az előestéjének ünnepén (Kol Nidré) azok is részt vehetnek, akik önként vagy kényszerből más hitre tértek.

 

[6] Bethlen tér: Budapest, VII. ker. A mai napig is így hívják ezt a teret.

 

 

[7] A Horthy korszak (1920-1944) oktatási rendszere továbbviszi a dualista állam XIX. század végére kialakult iskolarendszerét. Ennek alapja az elemi iskolák hálózata volt, amelynek működési elveiről az 1868. évi iskolatörvény intézkedett. Eszerint a gyerekek 6 éves korukban kezdtek iskolába járni, s 12, illetve 15 éves korukig voltak iskolakötelesek. Az elemi vagy más néven népiskola 4, 5, illetve 6 évfolyamból állhatott, ide a diákok 12 éves korukig járhattak. A tovább nem tanulók 15 éves korukig kötelező ismétlő oktatatásban részesültek az elemi képzés keretein belül. Az elemi iskolából továbbtanulók a negyedik év elvégzése után mehettek a felsőfokú tanulmányokra előkészítő középiskolába. Ennek két típusa volt: a gimnázium és a reáliskola. Mindkettő a 10 és 18 év közötti korosztályt oktatta, a képzés érettségivel zárult. A gimnáziumi képzés elsősorban humán jellegű volt, a klasszikus műveltségre koncentrált, az itt szerzett érettségi minden felsőfokú intézménybe felvételre jogosított. A reáliskolában a képzés a műszaki ismeretekre, a reáltantárgyakra koncentrált. Az itt szerzett érettségi bizonyítvány korlátozottabb lehetőségeket biztosított a diák számára, a Műegyetemre, természettudományos karokra, gazdasági- műszaki jellegű főiskolákra biztosított felvételt.

A negyedik elemi elvégzése után a tanuló mehetett a polgári iskolába is. Itt a képzés időtartama 6, illetve 4 éves volt, érettségit az iskolatípus nem adott. Elvégzése így egyetemi, főiskolai továbbtanulásra nem jogosított. A polgárinál is szakirányúbb képzést adtak a szakiskolák. Ilyenek voltak a kereskedelmi, illetve a felsőkereskedelmi iskolák (ezeken kívül: tanonciskola, főldművesiskola). A felsőkereskedelmi iskolába 14-18 év közötti, általában polgárit végzett fiúk és lányok járhattak.

 

[8] Pista: a bizalmas nyelvhasználatban: bolond, szerelmes; belepistul: beleszeret, belebolondul.

 

[9] A Vöröskereszt szerepe a háborúban: Svájc, Svédország és a Vatikán mellett a Vöröskereszt is adott ki menleveleket és juttatott segélyeket az üldözötteknek. A magyarországi segélyek egyik fontos szervezője Friedrich Born, a Svájci Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának főtitkára. 1944 májusában érkezett Budapestre. 1944 májusától 1945 januárjáig ezrével bocsátott ki vöröskeresztes menleveleket Budapesten. A fővárosban és környékén több ezer zsidót mentett meg a deportálástól és a halálmenetektől. További négyezer zsidónak adott munkáltatói igazolást, megmenekítve ez által őket a deportálástól. Több mint 60 zsidó intézményt helyezett vöröskeresztes oltalom alá, 70 ezernél is több zsidó gyereknek és árvának teremtett otthont. Szorosan együttműködve dolgozott a többi semleges diplomáciai misszióval, több tucat vöröskeresztes házat állított föl. Budapesten mintegy 11-15 ezer ember köszönheti neki életét. Egy másik életmentő Dr. Valdemar Langlet, a Svéd Vöröskereszt magyarországi küldötte volt 1944-45-ben. 1944. június 11-én Carl Danielsson, a budapesti svéd nagykövet azzal a kéréssel fordult a magyar kormányhoz, hogy engedélyezze a Svéd Vöröskereszt csatlakozását a Magyar Vöröskereszthez, hogy elárvult zsidó gyermekek ezreinek tudjanak élelmet és szállást adni. Dr. Langlet azon nyomban humanitárius kampányba kezdett, együttműködve a Magyar Vöröskereszttel. Langlet doktor és felesége svéd menleveleket adott ki és osztott szét magyar zsidóknak, ami lehetővé tette, hogy megmeneküljenek a náci vagy nyilaskeresztes deportálástól és a haláltáboroktól.

 

[10] Helyesen :gátor. A szegycsont és a két tüdő között helyezkedik el az ún. gátor üreg, ezen belül találjuk a csecsemőmirigyet (thymos). A leukémia következtében az itt lévő nyirokcsomók megdagadtak. Ez Évánál a később a halálát okozó betegség előjele.

 

[11] Az 1925. évi XXXV. tc. rendelkezése szerint 1 kg színarany értéke 3800 pengő. Ez mai árfolyamon valamivel több, mint 5 millió forint.1938 januárjában 1 USA dollár árfolyama 5.40 P. 1 g törtarany ára 4.40 P.

Egy négytagú munkáscsalád 1940-ben kb. 25 pengőt költött egy hónapban élelmiszerre, lakásra valamivel kevesebbet, mint 9 pengőt.

[12] Érsekújvár: Mostani neve Nové Zamky, mai Szlováki területén fekszik. Az 1920. évi trianoni békeszerződés alapján Csehszlovákiához kerül. A bejegyzés időpontjában az első bécsi döntés (1938) szerint ismét Magyarországhoz tartozik.

[13] KIE: Keresztyén Ifjúsági Egyesület. A KIE alapítója, az angol George Williams (született 1821-ben). A szervezet célja: az ifjúság lelki, szellemi, társadalmi és testi nevelése, ökumenikus, keresztényi szellemben. Hazánkban egy fiatal teológus - Szabó Aladár- nevéhez fűződik a KIE megalapítása. 1883. október 31-én jött létre a magyar KIE dr. Szilassy Aladár elnökletével. A tagozat a XX. század elején kimagasló szerepet töltött be az iparos és paraszt fiatalok körében végzett szolgálatával. A Dániából induló népfőiskolai mozgalom magyarországi meggyökereztetése is a KIE nevéhez fűződik, Az első hazai cserkészcsapatot a Budapesti KIE alapította. 1930-ban megvásároltak egy ingatlant a Horánszky u. 26. sz. alatt, mely a KIE első székháza lett. 1941-re sikerült a Horánszky utcai székház adósságait törleszteni, és ekkor kezdték tervezni egy új székház építését. Gróf Teleki Pál akkori miniszterelnök segítségével a fővárostól megkapták a Vas u. 2/c telket. A naplóban említett hely nagy valószínűséggel ez, mivel a székház 1943 december 8-án készült el. A II. világháborút megelőző és alatti években mindkét székházban sok üldözött és menekült kapott menedéket, köztük zsidók is. Soos Géza javaslatára a Magyar Ifjúság Ökumenikus Bizottsága és a Pax Romana már 1942- ben létrehozta a Fiatal Magyarok Bizottsága a Menekültekért nevű szervezetet, ez ekkor elsősorban a lengyel menekültek mentésében vett részt. Ilyen előzmények után a zsidók mentésére is készen álltak. Erről így írt Soos Géza: "Az Soli Deo Gloria (SDG) táboraiban annyi üldözöttet rejtett el, amennyit csak a hely engedett. Az SDG és a Keresztyén Ifjúsági Egyesület titkárai rendkívüli erőt fejtettek ki az üldözöttek megmentésére. Az SDG szerzett egy diplomáciai jelzéssel ellátott autót, ami lehetővé tette számos zsidó megmentését. (...) Magánszemélyek, lelkipásztorok, állami alkalmazottak ezerszámra gyártották a hamis keresztlevelet. Mindez halálbüntetés veszélyével járt. Amikor ez az uralom csúcspontjára ért, csupán Budapesten több mint 30 000 üldözött személy volt elrejtve …”

 

[14] Rókus: Budapest egyik legrégebbi jelenleg is működő kórháza. Nevét Szent Rókusról (1195-1227), a pestiseseket gyógyító francia szentről kapta. Az épület 1781-től szolgál kórházként. A mellette álló Rókus kápolna IV. századi ókeresztény temetőkápolna alapjaira épült, jelenlegi formáját az 1739-40. évi átépítés során nyerte el. A VIII. kerületben, a Blaha Lujza tér közelében, a Gyulai Pál utcában található.

 

[15] Csepel: A napló írása idején önálló település; 1950-től Budapest déli városrésze (XXI. kerület), amely a Duna egyik nagy szigetén, a Csepel - szigeten helyezkedik el. A háború alatt itt működött Magyarország egyik legjelentősebb, nagyrész fegyvereket előállító gyárkomplexuma,  a Weiss Manfred Repülőgép- és Motorgyár Rt. A második világháborús bombázásoknak éppen ezért Csepel gyakori célpontja volt.

 

[16] Magyarországot a németek 1944. március 19-én szállták meg. Horthy, bár a bevonulás ellenkezése dacára történt, a helyén maradt, miniszterelnöknek Sztójay Dömét, volt németországi magyar nagykövetet nevezte ki. Az új kormány a zsidóságot megkülönböztető rendelkezések sorát adta ki. A német csapatokkal megérkezett Eichmann és Sonderkommandója. Ez mintegy 200-300 emberből állt, önmagában a zsidóság deportálás nem tudta volna végrehajtani. Ebben hathatós segítséget a kapott a magyar belügyi hatóságoktól és szervezetektől. Különösen két új államtitkár, Jaross Andor és Baky László tett meg mindent, hogy Eichmann és segítői minél hatékonyabban dolgozhassanak.

 

[17] Internálás: közigazgatási eljárás, amellyel a közbiztonsági vagy politikai okokból veszélyesnek minősített állampolgárokat környezetükből eltávolítják, és zárt helyekre, táborokba gyűjtik, illetve rendőrhatósági őrizetben tartják.

 

[18] Páva utca: Budapest, IX. ker. Liliom utcával párhuzamos. A háború alatt az utcát Hitler utcának nevezték át. Az utcában zsinagóga működött, ahol a deportálásra összegyűjtött embereket őrizték. Ma a zsinagóga mellett működik a Budapesti Holokauszt Múzeum.

 

[19] Kistarcsa: Pest megyében elhelyezkedő község. Budapesttől észak-keletre, határához közel található. Területén gyűjtőtábor működött.

 

[20] Szerbiai táborok: Szerbiát a németek és a magyar csapatok 1941 és 1944 között tartották megszállás alatt. A helyi zsidókérdést a németek már 1941-42-ben „megoldották”. Az első lágereket Belgrádban, Szabácson, Topolske Supe-ban, illetve Zemunban (Zimony) hozták létre. A hírhedt  koncentrációs tábor voltak még a térségben a horvátországi jászenováci, illetve dakovoi táborok. A háborúban meggyilkolt Radnóti Miklós magyar költő a Bor- Zagubica vidékén, a Heidenau lágerben volt. Itt írta utolsó költeményeit, melyeket abban a tömegsírban találtak meg, ahová kivégzése után temették.

 

[21] Az 1944. július 20-i sikertelen Hitler elleni merényletre utal. A merényletet Claus Schenk von Stauffenberg gróf szervezte meg és személyesen hajtotta végre. Hitler főhadiszállásán egy bombát rejtett az asztal alá. A robbanás négy részvevőt azonnal megölt, Hitler jelentéktelen karcolásokkal úszta meg. Stauffenberg a merénylet után főbe lőtte magát, az összeesküvést a náci rezsim kegyetlenül felszámolta.

 

[22] Rákóczi út: Budapest és egyben a VII. kerület egyik főútja, az Astoriát és a Baross teret köti össze.

 

[23] Nyilas. A Nyilaskeresztes Párt tagja. A szélsőjobboldali, soviniszta és antiszemita pártot 1939-ben alapította Hubay Kálmán, 1940-től került az élére Szálasi Ferenc. Az 1910 évék végétől több szélsőjobboldali fajvédő szervezet alakult Magyarországon; az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt mintájára szerveződtek párttá. A Nemzeti Akarat Pártját 1935-ben hozta létre Szálasi Ferenc, majd ennek betiltása (1935) után a Magyar Nemzetiszocialista Párt néven alakított új szervezetet (1937). A következő évben ezt is betiltották, Szálasit 30 társával együtt letartóztatták, engedélyezték azonban a Nemzetiszocialista Magyar Párt-Hungarista Mozgalom elnevezésű párt megalakulását. 1939-ben ez is hasonló sorsra jutott. A még ebben az évben létrehozott Nyilaskeresztes Párt 1942-ben a Nyilaskeresztes-Hungarista Mozgalom nevet vette fel, és ekkor már egyesítette a magyar fasiszta szervezetek csaknem mindegyikét.

 A magyar történelemben páratlanul, minden hatósági retorzió, letartóztatás és betiltás ellenére 1938-1939 között megszerveződött az ország második tömegpártja, a nyilaskeresztes párt. Míg 1938 elején csak kb. 10 000 párttagot tartottak nyilván, 1939. nyarára kb. 300 000 személy volt a nyilaskeresztes párt tagja. Ha tekintetbe vesszük, hogy a párt újságjait állandóan betiltották, vezetőiket egyre-másra internálták és bebörtönözték (1940-ig összesen 3500 büntetőbírói ítélet és 3000 rendőri végzés született), akkor megdöbbentő ez az átütő siker. Az 1939. évi választásokon a szélsőjobb 39 mandátumot szerzett.

 

[24]Kitérni: zsidó vallásról keresztény vallásra áttérni, megkeresztelkedni.

 

[25] gaj, goj jiddis szleng, jelentése nem zsidó, keresztény

 

[26] A népmozgalmi nyilvántartás a Belügyminisztérium III. ügyosztályához tartozott, katonai vagy egyéb honvédelmi szolgálatra kötelezettek nyilvántartásának irányítását végezte a katonai állománytestek és népmozgalmi nyilvántartókon keresztül.

 

[27] deportálás: száműzés, kényszerlakhelyre telepítés.  A náci fajelmélet szerint alacsonyabb rendű „fajok” (pl.: zsidó, roma) koncentrációs- és munkatáborokba való szállítása.

 

[28] A munkaszolgálatra behívottakra felügyelő katonai alakulat. Az 1939: IV. tc., az ún. második zsidótörvény hatálya alá eső katonaköteles férfiakat  rendfokozat nélkül munkaszolgálat teljesítésére kötelezték, még akkor is, ha korábban tiszti, altiszti vagy tisztesi rendfokozatuk volt. A 10 munkaszolgálatos zászlóaljhoz tábori munkásszázadok tartoztak, ide sorozták be a 18-42 év közöttieket. Az ún. különleges munkásszázadokba kerültek az ugyanolyan korosztályú, de „nemzethűség szempontjából” megbízhatatlannak tartott munkaképes férfiak. A munkaszolgálatos századok harmadik válfaját a nemzetiségi alakulatok képezték. 1942 tavaszán a 2. hadsereg mozgósításához zsidók ezreit vezényelték a frontra a „muszos” századokba. A munkaszolgálatosok silány élelmezés mellett, kiszolgáltatva a felvigyázó „keret” brutális bánásmódjának, leginkább műszaki munkát végeztek, lövészárkokat, akadályokat, bunkerokat készítettek, aknát szedtek. 1944 márciusában a zsidó munkaszolgálatosok létszáma 63 ezer fő volt.

 

[29] csillag és karszalag: A németek Európa-szerte, az elfoglalt területeken sárga csillag és sárga karszalag viselésére kötelezték a zsidó lakosságot. Magyarországon 1944-ben tették kötelezővé. A németek bevonulása után uralomra juttatott Sztójay kormány március 29-ei rendelek értelmében április 5-étől „minden 6. életévet betöltött zsidó személy köteles volt „felső ruhadarabjának bal mellrészén, jól láthatóan 10 X 10 cm átmérőjű, kanárisárga színű, hatágú csillagot” viselni.

 

[30] dohány templom: a VII. kerületben található Dohány utcai zsinagógára utal. Ez Kelet-Európa legnagyobb zsinagógája, 1855-59 között épült, Feszl Frigyes és Ludwig Förster tervei alapján.

 

[31] Rabbi: A Második Szentély lerombolása óta, a zsidó vallásban nincsenek papok, rabbik, tanítók adják tovább a zsidó vallást, a hagyományokat.

 

[32] Kispest 1944-ben önálló város. 1950-ben csatolták Budapesthez. Magyarországon a vidéki zsidóság deportálása 1944. május közepétől folyt. Mintegy 437 ezer embert hurcoltak főleg Auschwitzba, ahol többségüket azonnal elgázosították. (320 ezer fő). Bár Horthy július 6-án a deportálásokat leállítatta, a következő napokban a kormányzói tilalom ellenére is folytatódott a Budapest környéki zsidóság megsemmisítő táborba hurcolása.

 

[33] Tóra: Mózes könyvei, a Biblia első öt könyve.

 

[34] Palesztina: a Földközi-tenger medencéjének keleti partvidékén fekvő terület. Nevét a rómaiak uralma alatt kapta, az ókorban itt élő népről, a filiszteusokról. Ma a terület Izrael része.

A második világháború alatt az embermentésekben nagy szerepet játszott a Palesztíniai Zsidó Ügynökség. A szervezet célja az volt, hogy az 1939-es brit Fehér Könyvben meghatározott bevándorlási kvótát az Európában rekedt hitsorsosaik megmentése érdekében kihasználják. A Jewish Agency által a brit mandátumigazgatással egyetértésben kiállított Palesztina-igazolvány a kérelmező számára a palesztinai beutazási engedélyt jelentette. 1942-ben a britek azzal a kéréssel fordultak Lutzhoz, hogy a kivándorlásra jelentkezettek nevét ellenőrizze. Ez akkor 200, jórészt a környező országokból Magyarországra szöktetett gyermek nevét tartalmazó lista volt. Lutz már ismerte a Palesztina Igazolvány intézményét, hiszen Magyarország előtti állomása Palesztina volt. 1944-ben, amikor a nagyobb szabású embermentő akciók megindultak, Lutz éppen arra hivatkozva adta ki a svájci menlevelek, csoportos és egyéni ideiglenes útlevelek tömegét, hogy ezt olyan személyek kapják, akik Svájcon keresztüli Palesztinába való kivándorlásra jelentkeztek, és így a jelentkezés után elveszítették magyar állampolgárságukat. 1944-ben ez már nem jelenthetett tényleges kivándorlást, csak némi esélyt az életben maradásra.

 

[35] Transzport: a szó jelentése: szállítás. A Holokauszt alatt az egyszerre szállított embercsoportot nevezték így. Ž deportálás

 

[36] kivételezettek, nagyezüst: az ún. második zsidótörvény rendelkezik arról, hogy a zsidónak minősülő magyar állampolgárok közül kik élveznek mentességet a törvény hatálya alól[1939. évi IV. törvénycikk]:

 2. §

Amennyiben a jelen törvény másképp nem rendelkezik, rendelkezéseit nem lehet alkalmazni:

1. olyan tűzharcosra (1938:IV. tc. 1. §), vagy az 1914-1918. évi háborúban hadifogságot szenvedettre, aki a sebesülési érem viselésére jogosult és az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült, vagy olyan hadirokkantra, aki az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült;

2. arra, akit az 1914-1918. évi háborúban ezüst vagy arany vitézségi éremmel tüntettek ki, vagy aki az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért más kitüntetésben legalább két ízben részesült, valamint arra, akinek atyját az 1914-1918. évi háborúban arany, vagy legalább két ízben nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki;

 

[37] június 29.

 

[38] kiugrási kísérlet: 1944 nyarán folytatódott a szövetséges erők előrenyomulása. Finnország, Románia és Bulgária szembefordult Hitlerrel. E történések hatására fogalmazódott meg Horthyban a „kiugrás” gondolata. Leállíttatta a budapesti zsidóság deportálását és lemondatta a németbarát Sztójayt (augusztus 24.). Helyébe bizalmasát, Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnöknek. Horthy titokban a nyugati szövetséges hatalmakhoz fordult, akik az esetleges fegyverszüneti tárgyalások ügyében a Szovjetunióhoz irányították. Horthy megbízottai tehát Moszkvába utaztak, ahol október 11-én aláírták a fegyverszüneti megállapodást. A szerződés a magyar kormányt haderejének az 1937-es határokig történő visszavonására és Hitlerrel való nyílt szembefordulásra kötelezte. A „kiugrási” kísérlet gyengén előkészített akciónak bizonyult, Horthy a végrehajtására nem adott határozott parancsot. Az elhúzódó tárgyalások és Horthy bizonytalansága megfelelő időt biztosított a német hadvezetés válaszlépéséhez. 1944. október 15-én Szálasi veszi át a hatalmat, ezzel kezdetét veszi a nyilas rémuralom.

 

[39] Horthy: Vitéz nagybányai Horthy Miklós 1868. Június 18-án a Szolnok megyei Kenderesen született. Pályafutását, mint tengerésztiszt kezdte. 1909 és 1914 között I. Ferenc József király és császár udvari szárnysegédje volt. Az első világháborúban a Novara nevű sorhajót vezette. 1918 márciusában flottaparancsnok és ellentengernagy, majd az osztrák-magyar flotta főparancsnoka. Később a szegedi ellenforradalmi kormány hadügyminisztere, a nemzeti hadsereg fővezére. 1920. március 1-jén fegyveresei segítségével Magyarország kormányzójává választatta magát. Vezetésével Magyarország csatlakozott a Berlin-Róma tengelyhez, és belépett a második világháborúba. A sikertelen kiugrási kísérlet, majd az ezt követő nyilas hatalomátvétel (1944. október 15.) után Németországba szállították, ahol amerikai fogságba került. A nürnbergi perben tanúként hallgatták ki. Portugáliai emigrációban élt haláláig (1957. február 9.)

 

[40] A kormányzói proklamáció, amely szerint mivel a Német Birodalom háborús veresége nyilvánvalóvá vált, a további vérontást elkerülése érdekében, fegyverszünetet köt. A proklamáció nem említi, hogy a fegyverszünetet már előző nap Moszkvában aláírták, és nem ad parancsot a harc beszüntetésére. A „kiugrás” nem volt előkészítve, annak megakadályozására viszont a nyilasok, a németek, a németbarát magyar tisztek régóta készültek, így azt könnyen megakadályozták.

 

[41] A Sztójay kormány 1944. évi április 26-ai rendelete alapján a zsidó lakosságot a vidéki városokban zárt gettókba, a fővárosban pedig a kapun sárga csillaggal megjelölt ún. zsidóházakba tömörítették.

 

[42] Szálasi Ferenc: (Kassa, 1897. jan. 6. - Bp., 1946. márc. 12.): Katona-tisztviselői családból származott, s a kőszegi katonai reáliskola elvégzése után ő is katonatiszti pályára készült. 1915-ben hadnagy, majd az I. világháború után hadiiskolára vezényelték. 1924-ben százados; 1925 decemberében a vezérkarhoz osztották be. Ezekben az években alakulnak ki mániákus elképzelései saját elhivatottságáról. A Horthy-korszak katonatiszti rétege szélsőjobboldalának tipikus képviselője. 1930-ban lépett be a Taby Árpád nyugalmazott testőrőrnagy által alapított Magyar Élet Szövetsége nevű titkos fajvédő társaságba, s annak egyik szervezője, hangadója lett. 1933-ban vezérkari őrnagy, s ezekben az években több katonapolitikai elaborátumot készít. "Katonai programját" szinte minden pártnak - köztük az SZDP-nek is - felajánlja. Programjában zavaros kuszaságban keveredik a szélsőséges sovinizmus, antiszemitizmus a totális fasiszta államra, a vezérelv megvalósítására vonatkozó elképzelésekkel. 1935-ben nyugdíjaztatta magát. Ez év márciusában megalakította a Nemzet Akaratának Pártja elnevezésű nemzetiszocialista szervezetet. 1936-ban megbukott a választásokon. A feltörő és erősödő nyilas mozgalomban a radikális szélsőségesek közé tartozott, s tevékenységét a horthysta körök is - a pillanatnyi bel- és külpolitikai helyzettől függően - veszélyesnek ítélték. 1937-ben és 1938-ban az alkotmányos rend felforgatására való törekvése miatt bebörtönözték. 1939-ben a németek anyagi és politikai támogatásával új Pártot alapított (lásd 23. jegyzet). Az 1940-es évek nyilas megmozdulásainak egyik aktív szervezője, de a hanyatló mozgalomtól a németek ekkor már megvonták támogatásukat, s csak 1943 őszétől tartották vele ismét a kapcsolatot. 1944. március 19. után ismét a nyilas mozgalom központi alakja, s miután a németek a magyar uralkodó osztályok más elemeiben nem találtak megfelelő partnert, 1944. okt. 15-én puccsal őt segítették az ország élére. Mint az ún. hungarista állam "nemzetvezetője" totális gazdasági és katonai mozgósítással támogatta a németeket. Ezekben a hónapokban bontakozott ki Magyarországon legdurvább formájában a nyilasterror, amikor sok ezer zsidót, szökött katonát, baloldali érzelmű embert öltek meg, deportáltak. 1944 decemberében Szálasi Nyugat- Magyarországra tette át székhelyét, majd a szovjet csapatok elől Németországba szökött. Amerikai csapatok fogták el, s itthon 1946-ban a Népbíróság mint háborús főbűnöst halálra ítélte.

 

[43] házmester: házfelügyelő, feladata a ház ügyeinek intézése, a ház rendben tartása.

 

[44]kapitaly, capitaly: népszerű társasjáték.

 

[45] Tisza Kálmán tér: Budapest, VIII. ker. Ma Köztársaság tér.

 

[46] Kenyérmező utca: a VIII. kerületben húzódó Rákóczi utat és a Köztársaság teret összekötő rövid utca.

 

[47] házmester, (a viceházmester, segédházmester, segédházmester szó játékos rövidítése)

 

[48] Mária Terézia tér: Budapest, VIII. ker. Baross utca 68-69. és a Német utca 52. között

 

[49] Üllői út 3-37.:az  Üllői út, József és Ferenc körút kereszteződésében, a háború után ez a Kilián Laktanya.

 

[50] Tattersaal: ügetőpálya, lóversenypálya. A naplóban szintén említett KISOK pályához hasonlóan ez is egyike volt azoknak a budapesti területeknek, ahol összegyűjtötték a deportáláshoz az embereket.

 

[51] Kun utca: A VIII. kerületben található Köztársaság teret és a Népszínház utcát összekötő utca.

 

[52] KISOK pálya: A KISOK mozgalom, (Középfokú iskolák Sportköreinek Országos Központja)  a diákság jól szervezett versenyrendszereként működött. A pálya a XIV. kerületben, a Mexikói út, Erzsébet királyné útja és Columbus utca által határolt területen volt.

Az 1944. október 15-ödiki Szálasi hatalomátvétele után határozta el a nyilas kormány Budapesten a zsidók kiirtását. Ezt a tevékenységet segítette elő a fővárosban plakátokon megjelenő utasítás, amely október 23-án reggelre a 15-45 éves nőket KISOK-pályára hívta. Néhány nap sáncásási munkaszolgálat után a jelentkezett több tízezer nőt a bécsi országúton gyalogosan hajtották Németország felé. Napi 30 kilométert kellett megtenniük egyszeri minimális étkezés mellett a szabad ég alatt, esőben, szélben. Majd istállóban töltött éjszakák után jutottak a határra. A kimerültségtől vagy golyó által megtizedelten vagonírozták be és szállították különböző koncentrációs táborokba őket, ahonnan csupán nagyon kevesen tértek vissza.

 

[53] hadiüzemi igazolás: a hadiüzemben való munkát igazoló okirat, mentesítést adhatott a deportálás alól

 

[54] Ferihegyi reptér: Budapest egyetlen utasforgalmi reptere, a város dél-keleti részén.

 

[55] A szovjet erők október 29-én lendültek támadásba, Kecskemét irányában. Ezzel vette kezdetét a Budapest hadművelet. Kecskemét felszabadítása november 1-jén megtörtént. November 3-án a szovjetek elérték Vecsést, ez a község közvetlenül a naplóban említett Ferihegy mellett helyezkedik el.

 

[56] Albertfalva Budapest budai részének, a XI. kerületnek egy városrésze. Vasútállomása a transzportok egyik indító állomása volt.

 

[57] Az október 29-én meginduló szovjet támadás, melynek célja Budapest menetből történő felszabadítása lett volna, november 4-ére elakadt, annak ellenére hogy ekkor már a szovjet csapatok Budapest határába értek (Üllő, Vecsés), elakadt. A német hadvezetés a III. magyar hadsereg teljes feláldozása árán a védelmet megszilárdította. A szovjet hadvezetés ekkor már úgy döntött, hogy a főcsapás iránya nem a Budapest - Bécs vonal, hanem a Varsó-Berlin vonal lesz. A következmény Budapest elhúzódó ostroma volt.

 

[58] csendőrség: katonai fegyelem alatt álló, fegyverrel ellátott, belső rend fenntartására felállított erőszakszervezet. Magyarországon 1791-től osztrák mintára felállított szervezetet a francia eredetű zsandár szóval, később a nyelvújítás kori csendőr szóval jelölték. Megszakítás után 1881-ben állították fel újra a szervezetet. A kakastollal ékesített szuronyos csendőr a Horthy rendszer alatt is a rendszer egyik legfontosabb erőszakszervezete volt. A vidéki zsidóság deportálásában a csendőrség aktív részvételt vállalt.

 

[59] fekete: feketekávé

 

[60] A nők 16 éves kortól voltak kényszermunkára kötelezve.

 

[61] Zugló: Budapest egyik városrésze, a XIV. kerületben.

 

[62] menlevél:1944 július elejére lényegében befejeződött a vidéki zsidóság elszállítása. Összesen (a német adatok szerint) 437 ezer embert deportáltak, ezek többsége Auschwitzban pusztult el. A budapesti zsidóság megmentésére néhány konzulátus, követség, nemzetközi szervezet irányításával mentőakciók kezdődtek. Ezek lényege az volt, hogy semleges országok képviselői kivándorlási engedélyt kértek a magyar kormánytól, és az engedélyek birtokában menleveleket adtak ki az üldözötteknek. A kiadott védlevelek némi védelmet adtak tulajdonosaiknak, így sokak számára a túlélés lehetőségét biztosították. A mentőakciókban élen járt Carl Lutz svájci konzul, Svédország követségén Raul Wallenberg, a Vatikán képviselője, Angelo Rotta pápai nuncius,

 Dr. Valdemar Langlet, a Svéd Vöröskereszt magyarországi küldötte, Giorgio "Jorge" Perlasca, a budapesti spanyol követség "ügyvivője". (Lásd még 9. jegyzet)

 

[63] Tátra utca: a XIII. kerületben található, a Szt. István körútra merőleges utca.

 

[64] Szent István park: XIII. kerület, a Pozsonyi út pesti Duna rakpart mellett található, a Margitsziget magasságában

 

[65] Ekkor már folyik a 2. és 3. ukrán front összehangolt támadása, amelynek fő célja Budapest teljes körülzárása. December 26-ára a gyűrű bezárult.

 

[66] OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) alapítója Hevesi Simon. A háború alatt a zsidótörvények miatt más helyről kiszoruló művészek színpadán igen rangos, színházi, opera és balettelőadásokat rendeztek (OMIKE Művészakció). Az előadások színhelye 1939 és 1944 között a Wesselényi utcai Goldmark –terem volt.

 

[67]  Ugyan a Budapest körüli gyűrű csak december 26-án záródik be teljesen, a szovjet csapatok ezen a napon már a János-kórház térségében voltak. A németek a Várba húzódtak vissza, ahol február 13-ig kitartottak. Pest január 18-án szabadult fel.

 

[68] Pest ostroma 1945. január 18-án ért véget. Buda február 13-án szabadult fel.